Komposztálás

2020. június 10. - Máté Anna

A tavasz beköszöntével egyre többen merészkednek ki a kertbe, megkezdődnek a kinti munkák. Még azoknak is, akik csak pár cserép muskátlival szeretnék szebbé tenni az otthonukat, szükségük van valamennyi földre. Ennek legegyszerűbb beszerzési módja az, hogyha elsétálunk egy boltba és megveszünk egy zsák virágföldet. Arra, hogy földet akár saját magunknak is előállíthatunk sokszor nem is gondolunk, pedig nem kell hozzá sok minden, csak egy tároló, megfelelő hely és egy kis odafigyelés. Ugyan a tavasz már mögöttünk van, de a földünk termelését időben el kell kezdeni. Az interneten számtalan cikket, blogbejegyzést, videót találhatunk a témában, ezek segítenek abban, hogy megfelelő módon létre tudjunk hozni egy komposztálót. Ebben a bejegyzésben a saját komposztálással kapcsolatos tapasztalatainkat szeretnénk megosztani veletek.

 

A “Maradj otthon” kezdeményezés minket a kertbe “kényszerített”, általa egy régóta tervezett projektbe kezdhettünk bele: konyhakertet hozhattunk létre. A parcellák kijelölése és beültetése után az udvar közepén álló “komposzt” halmazzal kellett megbirkóznunk. A kupac már évek óta nyelte el a konyhai és kerti hulladékok egy részét. Első olvasásra ez jól hanzik, azonban mindez olyan  méreteket öltött, hogy az udvar közepén egy szemétdombra hasonlító púp alakult ki. Hosszas munkával sikerült elbontanunk a halmot, aminek aljáról több talicska földet is ki tudtunk nyerni. A kupac megszűnésével azonban nem volt hely, ahová a kerti hulladékot és a zöld nyesedékeket helyezhettük. Igaz, a zöldhulladékot zsákokba helyezve bizonyos időközönként elszállítják, de az előző kupac aljából kinyert értékes termőtalaj ösztönzött minket arra, hogy szervezettebb formában, újra létrehozzunk egy komposztálót, amely ezúttal nem központi helyen és keretbe foglalva kevésbé elterülve áll.

_nad8874.jpg

Számtalan lehetőségünk van egy komposzttároló létrehozására, az interneten, akár már 5000 forintért hozzájuthatunk megfelelő edényhez. Mi a saját maradék faanyagainkból dolgoztunk, felhasználtunk deszkákat és léceket. A komposzt kihullását megelőzve pedig a keret belsejét hálóval vontuk be.

_nad8859.jpg

A bejegyzés elején már említettük, hogy a komposztálás egyik nagy előnye, hogy saját magunknak állítunk elő értékes termőtalajt, ha a komposztálást megfelelő odafigyeléssel végezzük, azonban a komposzt létrehozásának még számtalan más előnye is van.

  • Jóval lecsökken a heti hulladéktermelésünk (a növényhulladékok mellett a komposztba ugyanis beletehetjük a kávézaccot és a teafiltert is) Mióta elkezdtünk rendszerezetten komposztálni a 120 literes kukánk “csak” félig telik meg.
  • Környezettudatosabban élünk (tulajdonképpen egy körforgást hajtunk végre: újrahasznosítjuk a szerves hulladékot)
  • A zöldhulladék nem büdösödik bele a kukába
  • A tápanyagban gazdag (szén, nitrogén) értékes termőtalaj segíti a jövő évi zöldség- és gyümölcstermést, a növények kevésbé lesznek fogékonyak a különböző betegségekre
  • A magunknak termelt földdel megspórolhatjuk pár zsák virágföld árát
  • A fából készült keret akár még növénytartóként is szolgálhat. (Mi babot ültettünk a tövébe és erre futtattuk fel a hajtásokat.)

_nad6898.jpg

Ez mind szép és jó, de mi van azokkal, akiknek nincs kertjük, ahová komposztálót tudnak építeni?

Nincs minden veszve azok számára sem, akik nem rendelkeznek kerttel, mégis komposztálni szeretnének. Megfelelő megoldás lehet számukra a gilisztakomposzt, amit erkélyen, pincében, vagy akár lakásban is tarthatnak. Ezt a módszert egyébként tervezzük mi is kipróbálni, ugyanis ezáltal sokkal gyorsabban megy végbe a komposztálás folyamata, mindez, ha jól csináljuk szagmentesen és nem utolsó sorban így kis kukacokat is szaporíthatunk. Martin így megspórol egy utat a horgászboltba.

_fbavatar_1590517124275_6671112336418292370.png


 

logo.png

A bejegyzés trackback címe:

https://nyomothagyunk.blog.hu/api/trackback/id/tr9115802894

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása